"Szép város Kolozsvár" szól a dal. Főleg a város fölött magasodó hegyekről éjjel letekintve.

Az idei első versenyemre csak szeptember közepén került sor. A választás a kolozsvári éjszakai maratonra esett. Szombat reggel keltünk útra és dél körül már Kolozsváron is voltunk. A versenyközpont a helyi bevásárlóközpont területén feküdt és odaérkezésünkkor még futottak be versenyzők a délelőtt rajtoló országos maraton bajnokságról. A szervezők nem lazsáltak, egy nap két verseny.
Mivel a mi versenyünk rajtja csak helyi idő szerint 19 órakor volt esedékes, gyorsan elfoglaltuk szállásunkat a város központjához közel. Ebéd, majd csendes pihenő következett. Időben érkeztünk meg a verseny helyszínére, majd gyorsan összeraktuk a bringákat, felszereltük a világítást és a kötelező láncolajozás sem maradhatott el.
Soma és Eszter szokásukhoz híven a mezőny elején foglalt helyet a rajtnál, én pedig mentem utánuk, így életem legelőkelőbb rajtpozíciójából várhattam a visszaszámlálást. Pontban este 7 órakor elstartolt a mezőny egy rövid, de annál tempósabb aszfaltos felvezető szakasszal. Első versenyről lévén szó, az erőm is erősen fogyott. Szerencsére pulzusmérő nem volt rajtam, mert igencsak kiakadt volna. Talán 2 km mehetett el a versenyből mikor észrevettem, hogy nem mér az órám. Valószínűleg elmozdulhatott, de nem volt kedvem ezért leszállni és beállítani.
Az erdőbe érve még nem volt szükség a lámpára, lehetett követni az ellenfelek hátsó villogóit. A rövid erdős szakasz után következett egy érdekes része a pályának, ahol a versenyzők több nyomvonal közül is választhattak. Mivel nem volt egyértelmű számomra a szalagozás, mentem az előttem haladó után. Természetesen az összes lehetőség közül sikerült a legmeredekebbet kiválasztani. Utána viszont egy haladós hullámvasutazás következett, majd egy külvárosi részen haladtunk tovább. Itt találkozhattunk először az új pályajelölő rendszerrel. Szalagra kötött villogó. Nekem nagyon tetszett az ötlet és látványos is volt. Utólag a főszervező elmondta, hogy csak a töredékét láttuk a lámpáknak ugyanis ellopták őket. Felváltva voltak piros és fehér lámpák. Előbbiek az elején megtréfáltak, ugyanis azt hittem, hogy sikerült egy versenytársamat befogni. Aztán jött a csalódás, mert csak egy fát értem utol. :) Vissza a versenyhez. Az első villogóval való találkozás után ismét mászás következett az erdőben ahol viszont már elkélt a plusz fény, így bekapcsoltam a sisakomra erősített lámpát, de csak a tompított verzióban. Mászás után ereszkedés következett, melyet elég sokszor megtréfált a poros talaj. Az előttem elhaladó versenyzők szépen felkavarták a port és a lámpával megvilágítva erőteljesen csökkentette a látótávolságot. Ráadásként a nagy száguldozásban a por eléggé meg tudta vezetni a bringát, szóval észnél kellett lenni. Egy aszfaltutat keresztezve értem a frissítő ponthoz, melyről tudtam, hogy a pálya felénél található. Gyorsan ettem 2 banánt, valamit egy izotóniás ital is lecsúszott. Innen újabb lefele következett, majd kisvártatva egy meredekebb és sötétebb lefelé következett. Nagyon élveztem, a lefelét, annak ellenére, hogy igazi száguldozásra nem volt lehetőség. Ezen a szakaszon egyedül haladtam a pályán. Korábban egy hölgy versenyzővel előzgettük egymást, ő felfele én lefele voltam gyorsabb. Ez a kis külön meccs a befutóig folytatódott. Nyertem! :)
Minden száguldozásnak mászás a vége, így el is érkezett az utolsó felfelé, a Golgota megmászása. Vadon legelő lovak és a felkelő hold mellett sikerült leküzdeni a hegyet. A csúcson csodálatos kilátás nyílt az éjszakai Kolozsvárra. Innen már csak egy száguldozás várt ránk egészen a versenyközpontig.
1 óra 44 perc 45 másodperces idővel sikerült célba érni, mindössze 7 perccel lemaradva Eszter és Soma párosától. Frissítés, kerómosás, majd 11 óra körül következett az eredményhirdetés, melyen Eszter lévén érdekeltek voltunk. Ő kategóriája második helyét szerezte meg.

Másnap reggel kellemes ébresztés után a tordai sóbánya felé folytattuk utunkat. A bánya mélyén komplett vidámpark van kialakítva óriáskerékkel, csónakázótóval, sportpályákkal. Érdekes volt látnia a korabeli szerkezeteket és, hogy ezekkel milyen mélyre sikerült lejutni. Itt még nem álltunk meg, a következő megálló a híres Tordai-hasadék volt. Kellemesen elfáradtunk a hasadék leküzdése során, a végén az eső is elkapott bennünket. Teljesítményünkért megérdemelten fogyasztottunk el egy adag micset. Jóllakottan ültünk autóba és este 11 körül már haza is értünk.

Összességében egy izgalmas versenyt sikerült várakozásaimat felülmúlva teljesítenem. Remélem jövőre is megrendezik. :)

Robi