Már szombat reggel útra keltünk, hogy ismét részt vegyünk a szezon talán legjobban várt versenyén a romániai Biharrósán(Rosia). A szombati napot a híres feketetói vásárban töltöttük és túrkáltunk a kincsek között. Szállásunk idén is a magyarremetei Tulipán panzióban volt. Juliska néni és Csaba bácsi ismét hatalmas szeretettel és finom vacsorával fogadott bennünket.

Vasárnap reggel a kolozsvárihoz képest szolidabb ébresztés várt.(Republic Jó reggelt..*) A bőséges reggeli után 9-kor célba vettük a 10 km-re lévő rajtközpontot, ahol tavalyhoz hasonlóan idén is falunapot tartottak.(helyiek,helyi termékeket, házi sütit,sajtot,töltött káposztát miegymást árulnak,kézműves foglalkozások,ugrálóvár az apró népnek,szinpadon pedig dübörög a román folklór*) A verseny előtti időszak a megfelelő ruházat kiválasztásával telt. Hosszú nadrág vagy rövid nadrág? Vastag vagy vékony aláöltözet? Rövid mez vagy hosszú mez? Végül a hosszú nadrág és rajta a rövid nadrág, valamit a vastag aláöltözet hosszú mezzel kombináció győzött. Később nem bántam meg.(volt aki rövidet választotta a 13 fokban reggel,én sem főttem meg a hosszúban*)
Helyi idő szerint 11-kor startolt a mezőny. Aszfalton autós felvezetéssel lódult neki a mezőny az előttünk álló 42 km-nek. Idén más, de hasonlóan meredek aszfaltos útvonalon jutottunk el a kristálybarlangig, majd onnan tovább már terepen a MOHA csúcsára. Innen élvezetes száguldozás következett az első frissítő pontig. Ekkor már a hátam mögött volt 15 km, így az előzetes tervem, miszerint 4 órán belül célba érek, tarthatónak tűnt.
A pálya következő szakaszát sunyi mászásnak kereszteltem el magamban. Az út szemmel láthatóan alig emelkedett, ám a tempón látszott, hogy itt bizony mászni kell. Néha volt benne egy laposabb szakasz, ahol lehetett pihenni és fokozatot váltani, hogy aztán 50-60 méter múlva újra hallgassam imádott SRAM X.7-es váltóm imádott fémes csattanását. Minden mászásnak megvan az eredménye egy jó kis száguldozás formájában. Talán ez volt a leghosszabb lefele, a kisebb hullámokat leszámítva közel 7 km-nyi "downhill" jutott nekünk, köztük a pálya szerintem egyik legszebb szakasza. Először egy bozótosban kellett legurulni. Elég meredek szakasz volt, sikerült is utolérni 1-2 embert :) Szeretek lefele menni, lehet szakágat kéne váltani. A nagy száguldozásban azért sikerült pihenni is kicsit. Épp a 103-as rajtszámú sporttásat kerültem ki a !!! felkiáltójeles szakaszon, amikor egy éles balkanyar következett 2 félembernyi sziklával az útban. Az első kerék megakadt, de szerencsére a lábamat le tudtam tenni. Itt követtem el a hibát. Az első féket behúzva egy szolid fenékriszálással akartam a hátsó kereket a megfelelő irányba helyezni, de sikerült túl nagy lendületet adni szeretett Epic-em fenekének, így együtt lendültünk tovább a pálya mellett lévő szúrós, tüskés bokrokkal teli árokba. A hátamra estem és semerre nem tudtam fordulni, így a 103-as rajtszámú versenytársam segített kiráncibálni onnan. Hála a hosszú meznek és nadrágnak megúsztam néhány karcolással. A srácnak ezúton is köszönöm a segítséget! Ha ő nincs lehet még most is a hátamon fekve röhögök magamon.(ezekért a pillanatokért kellene egy kamera rád*)
Miután újra nyeregbe ültem, folytatódott az ereszkedés a maraton Facebook oldalán csak sziklakertnek nevezett völgybe. Már ezért a rövid szakaszért megérte elindulni a versenyen, egy szűk völgyben kanyarogtunk, miközben mellettünk 20 méter magas sziklafalak voltak. Ahogy kiértem a völgyből jött a tavaly már jól megismert aszfaltos mászás a maga 10+ százalékával. Idén nem másztunk végig az aszfaltúton, hanem balra letértünk a völgy felé, ahova először murvás majd aszfaltos út vitt le. Miután átvágtam a főúton a következő emelkedő felé, egy román bácsi mutogatott és mondott valamit, de a nyelvtudás hiánya miatt semmit nem értettem belőle. Aztán rájöttem mire is akart célozni. Az előttem lévő versenyző tőlem olyan 500 méterre tolta fel a bringáját kis túlzással az égbe.(már javában görcsölt a lábam *) Itt rengeteg időt vesztettem azzal, hogy toltam és nem tekertem, na meg néha megálltam bámészkodni. Gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre.
A hosszú tolás után újabb ereszkedés várt rám a frissítő pontig. Itt már a technika ördöge is kibabrált velem, ugyanis az első váltó megadta magát és kistányéron maradtam. Valószínűleg a mindenhol jelen lévő Sár úr okozott némi gondot. Az etető pont után nem sokkal újabb emelkedő állta utamat, majd egy újabb száguldás. Itt értem utol néhány versenytársamat, és valami rejtett erőtartaléknak köszönhetően sikerült őket megelőznöm felfelé. A domb tetejéről már látszott a versenyközpont, bár egy pillanatra megijedtem mikor az út balra kanyarodott. Szerencsére csak egy kevésbé meredek részen vittek le minket a főútra, ahonnan egy balkanyar után máris a célegyenesben találtam magam és 4 óra 22 perces idővel szakítottam át a képzeletbeli célszalagot.
Az előzetes tervemet tehát nem sikerült teljesíteni, talán a magammal hurcolt megfázás és az edzés hiánya is segített ebben. Mindenesetre ez még mindig az a verseny, amit a pálya nehézsége és szépsége miatt először kell beírni a versenynaptárba. Már várom a jövő évi időpontot.( több plinkát kellet volna innod :) *)
Most pedig jöjjenek az eredmények:
- Eszter kategóriájában második, összetettben a negyedik helyet szerezte meg,
- Soma kategóriájában a harmadik helyen ért célba,
- én pedig befutottam :)

Ezzel a nekem rövidke versenyszezon le is zárult. Télen valószínűleg 1-2 teljesítménytúrára látogatok majd el, amiről majd beszámolok.
Robi

*-> Soma :)
* A hosszú táv az idén elmaradt,az előző heti esőzéseknek, és az erdőkitermelésnek köszönhetően. Tibi szerint sem lehetett voln még feltolni sem..na azt megnéztem volna milyen az az útszakasz amire még  ő is azt mondja :) *