Live to Ride, Ride to live – MTB maraton Baia Mare 2017

Ebben az évben kicsit elhanyagoltuk a beszámolók írását, ugyanis annyi utaznivalót találtunk magunknak, hogy nem sok hétvége talált itthon bennünket. A nagybányai maratont azonban sem kihagyni, sem élménybeszámoló nélkül hagyni nem lehet.
Nem volt könnyű megszervezni, hogy szokásunk szerint három napra, családostul jussunk el Nagybányára, de 2-3 hónapnyi szervezkedés után június 30-án, pénteken munka után sikerült útra kelni. Hatan mentünk: Anna és Dóra, Soma és én, na és persze Józsi és Enikő, akikkel mindig együtt utazunk, ha a fiúk szabadnapját is sikerül összehangolni. Kora este érkeztünk, elsétáltunk a főtérre rajtszámot felvenni, ismerősökkel találkozni, majd esti beszélgetés szokásos szálláshelyünk, a Teleki-ház lugasában. A nap nagy eredménye, hogy Anna felfedezte: tavaly óta a stadion mellé skatepark épült, így sikerült is megismerkednie néhány helyi deszkás és bmx-es legénnyel :D
Mivel a versenyközponttól pár percre voltunk, nem kellett korán kelni, ami igen ritka a versenyek napján: rajt 10-kor volt, mi csak fél 10-kor mentünk ki :D
Borongós idő volt, aminek személy szerint nagyon örültem: legjobban a tűző naptól tartottam, tavaly majd’ megfőttünk, mire letekertük… Pár kilométert után esni kezdett az eső, amit csöppet sem bántam: hideg nem volt, a pálya meg már úgyis tiszta sár volt a csütörtöki esőtől. Az első tíz kilométeren felfelé másztunk, ez tetszett, a borult időben nem esett nehezemre. Az első lefelén viszont estem egyet a sáron, belecsúsztam egy vizes-agyagos nyomvályúba és lerepültem a bicikliről. A lánc persze összevissza állt megint, alig tudtam kitekergetni és a helyére tenni. Rosszabbul is járhattam volna, előttem egy férfi hatalmasat esett ugyanazon a csúszós lejtőn. Ennek az esésnek később láttam kárát: ott, ahol tavaly könnyen-gyorsan haladtam lefelé, most óvatosan ereszkedtem, a kelleténél lassabban. 5-6 km lefelé után 4-5 km könnyen tekerhető, „pihenős” rész következett – ez vitt át a következő 5 km-es mászáshoz. Ez tetszett megint, nem bosszantott, hogy nem haladok, visszaelőztem versenyzőket, akik amíg óvatoskodtam lefelé, elhaladtak mellettem. A frissítőnél Soma állt, ami meglepett, hiszen nekünk nem nagyon kellene a pályán találkoznunk. Láttam, hogy baja nem lehet, mert messziről nyújtotta felém az izotóniás italt. Megállni nem szoktam, menet közben csak a „-Mi van??? -Letört a hátsó váltóm.” kommunikációra szorítkoztunk. Az újabb mászást megint nagyon élveztem, lefelé viszont addig óvatoskodtam, hogy az utolsó előtti kilométeren veszítettem el az abszolút második helyemet, itt előzött meg Maria és lettem végül összetettben harmadik helyezett. A célban nagy örömömre a lányok vártak kiabálva, legnagyobb boldogság, hogy most mindketten velünk voltak <3 Nemsokára megkérdeztem a helyezésemet a hosszú hajú időmérő embertől, aki sok versenyen csinálja a mérést, jólesett az „első lettél, szokás szerint” válasz. A második Geiger Erika lett, akivel gyakran állunk együtt a dobogóra :) Sajnáltam, hogy Soma alól kiesett a bicikli, az eredményt nézve dobogós lett volna: Kulcsár Pisti, akivel együtt szoktak haladni, második lett, így a győztes Vlaic Agustin után a kategória 2. vagy a 3. helyezés lett volna az övé… Még órák voltak a díjazásig, így a szálláson lezuhanyoztunk, majd visszamentünk a versenyközpontba enni és társasági életet élni. Biztosan leírtam már valahol, a nagybányai sporttársak a személyes kedvenceim: jókedvűek, vagányak és végtelenül tisztességesek.
A pályát erdészeti munkálatok miatt módosították a tavalyihoz képest, de így is nagyon tetszett. A jelölés precíz és szellemes volt: a korábbi évek sziklákra festett szmájliai mellett két vidám gumikrokodil jelezte a veszélyes helyeket. :)

Estefelé a Millenium Caféba mentünk, hogy rengeteg sütivel pótoljuk az elvesztett energiát, majd hosszan beszélgettünk kedves barátunkkal, Dan Carpovval, aki ismét rengeteg érdekes dolgot mesélt Nagybánya és az egész környék történetéről, kultúrájáról. Este csavargás és pizza után kiadós alvás következett.
Vasárnap (újra) megnéztük a Szent István-tornyot, majd meglátogattuk a Muzeul de Arta Baia Maret (Nagybányai Művészeti Múzeum), ahol a nagybányai festőiskola remek alkotásai láthatók. Egyre visszasétáltunk a Teleki-házba, ahol magyar csoportot vártak, így idegenvezetéssel nézhettük meg a ház múzeumként üzemelő részét és sok érdekes dolgot tudtunk meg a névadó Teleki Sándorról. Délután elindultunk haza, útközben Nagykárolyban bementünk a már többször látott Károlyi-kastélyba, mert Dórit érdekelte és ő még nem látta.
Végtelenül örülök, hogy a kezdeti szervezési nehézségek ellenére idén is eljutottunk Nagybányára: barátainktól azt kaptuk, amiért mindig jövünk: fantasztikus pálya, remek szervezés, hangulatos városka és ami a legfontosabb: nagyszerű emberek és barátságos fogadtatás. :) KÖSZÖNJÜK, NAGYBÁNYA! :)
Jutka, írjatok fel bennünket a 2018-as maraton nevezési listájára most!!! :)

Eszter