Események
Legfrissebb hírek
2014. május 20.
Facebook elérhetőség!
2012. február 20.
Köszönjük!
2011. május 22.
Vasúton,vasaddal,vízhez...
2011. február 5.
2011
Legfrissebb cikkek
2017. október 14.
Galya 50
2017. szeptember 1.
Transilvania Bike Trails
2017. július 31.
Casoaia Bike Run&Fun
2017. július 6.
MTB Maraton Baia Mare
Galya 50

2017. október 14.
 Beköszöntött az ősz, de ez nem azt jelenti, hogy szögre lehet akasztani a futócipőket tavaszig. Most hétvégén is több verseny, teljesítménytúra és megmozdulás közül lehetett választani. Pálvölgyi Attila még július közepén hívott a Galya 50 jótékonysági teljesítménytúrára, amelynek célja az autizmussal élők támogatása. Attila szívélyes invitálásának, és a nemes célnak nehéz lett volna ellenállni. Ráadásul végre el jutok Ágasvárra is. Annyi szépet hallottam már róla. Hosszas szervezkedés után  Kovács Róbert is úgy döntött, velünk tart.Szombat, hajnali 3:00. Csörög a telefon, ébresztő. Hamar felkelek, most nincs idő lustálkodni. Bekapcsolom az este előre bekészített kávéfőzőt, és várok. A kávét kortyolgatva komótosan átnézem a listámat, hogy mindent összekészítettem-e? Igen. Öltözés, indulás. Az ajtón kilépve Robi már vár. 4:10 indulás. Még a McDrive-nál megvárjuk, míg a buliból hazafelé tartó srácokat kiszolgálják, aztán csak ránk került a sor. “Jó estét!” szól a köszönés az ablakból. Jó reggelt, mondom én.
Az autópályán tempósan haladunk, Polgár, Mezőkövesd, 6 óra körül már Gyöngyösön járunk, fél hét körül Galyatetőre érkeztünk. Remek, bőven van idő regisztrálni. Hamar megtaláljuk Attilát, beöltözés, kávé, fotózás. Mire elkészülünk, a regisztráció is kész az indulók fogadására.  7:00 rajt. Megnyugodtunk, nincs szükség fejlámpára. Szép lassan ereszkedünk Galyatetőről Parádsasvár irányában. Nem bízzuk a véletlenre, Attila térképpel, mi pedig GPS-el navigálunk. Mikor melyik tűnik hatásosnak.


Óvatosan haladtunk, nem szakítottuk meg magunkat. Menet közben volt idő beszélgetni, fényképezni. De azért ahol a kövek és a hegy engedték, futottunk. Parádsasváron gyors pecsételés, majd indulás tovább. Az idő remek volt, egyre melegedett, Kicsit keresni kellett a Kékestetőre vezető turistajelzést, de hamar megtaláltuk. Remek időt fogtunk ki, szépen sütött a nap, a reggeli didergésnek már nyoma sem volt.  Ebben nagy szerepe volt a 836 m szintemelkedésnek is.


9:22 Kékestetőn a Tető étteremben kedves fogadtatás és bőséges frissítő várt ránk. Kicsit melegedtünk, teáztunk, eljátszottunk a gondolattal, hogy beállunk a sorba pörköltért, gulyásért. Nem először jutott eszünkbe Tamás Major , aki velünk egy időben a szlovák hegyekkel küzdött. Készítettünk pár képet, és indultunk tovább Hatökör-ura és Lajosháza felé.
A lefeléken sem lehetett gyorsan haladni, ez nem az alföld, ahol 5:20-as kilométereket lehet nyomni. Illetve lehet, de nem nekünk. Nem is ez a célunk.  Mátraházán rövid ideig a régi Mátra maraton útvonalán haladtunk, régi szép montis emlékeket idézve fel bennem, de nem sokáig mélázhattam, a táj szépsége és a terep lekötötték a figyelmemet. A Lajosháza felé vezető rész elég technikás volt. A patakátkelésekkel nem is volt gondunk, a kövekkel annál inkább. A szokásos bokaficam itt sem maradhatott el.


Lajosházán egy kedves keverék kutyus fogadott minket. pecsételés, frissítés, majd pár perc pihenő után irány tovább. Ez a szakasz ismerős volt számomra, többször jártam már erre a Téli Mátrán, illetve annak nyári futásain. Majd hirtelen jobbra letértünk a S- jelzésre. A völgyben inkább a síneket választottuk, elsőre biztonságosabbnak tűnt. Elsőre. Az egyik hídon kis híja volt, hogy a rögzítetlen gerendával együtt nem került Attila is a patakmederbe. Szalajkaház, feltételes ellenőrző pont. Az eligazításnak megfelelően vizet kérünk. A kapuban álló fiatalember közli, hogy szívesen adnak, de ez magánszállás, nem része a túrának. A palack csapvizet megköszönjük, gyorsan kettétöltjük Robival, majd cipőigazítás után indultunk tovább. Mártaszentimre felé enyhén emelkedik az út, van idő frissíteni, beszélgetni. Attila tartja bennünk a lelket, elképesztő történeteit sajnos lehetetlen írásban visszaadni. Sokszor még a pontőrök is elhitték, hogy a vasútállomást keressük, mert Szegedre mennénk. :)   Mártaszentimrén kicsit tovább időztünk. A már jól ismert tornateremben zsíros,- és lekvároskenyérrel, keksszel, mazsolával vártak minket. Ettünk pár falatot, teáztunk, utántöltöttük a palackjainkat, és indultunk tovább. Itt már látszott, hogy nem fogunk 8 órán belül beérni.
A faluból kiérve az állatsimogató mellett vezetett az út. Kedves csacsi nézett szomorúan utánunk. A Csörgő patak völgye felé haladva benéztük a jelzést, és a dózer úton haladtunk tovább. Szerencsére csak 2300 métert kerültünk. A minket követő 3 túrista társunk egyike megjegyezte, legalább meg lesz az 50. A patak völgyében megint köves szakaszon evickéltünk. Nekem nagyon nem fekszik, ha billeg a lábam alatt a talaj. Legalábbis a bokám nem szereti. De közeledtünk a várva várt Ágasvár felé.  A túristaházba belépve a söntés pult és pár sörözgető turista látványa fogadott. Erre most nincs idő, megcsodáltam a tulipánmintás padokat, pecsételés, majd irány  kifelé.
 Ágasvár nem adja könnyen magát. Meredek kaptató vezet fölfelé, még a szél is felerősödik, hogy elriassza az utazót. Eszembe juttatta a Hársas hegyet a Szaláncon. Pár perc mászás után végre felértem. Pecsételtettem, majd a többiekre várva gyönyörködtem a panorámában. Jó érzéssel töltött el, hogy nem csak a Galya 50 résztvevőit csábította fel a hegy, rajtunk kívül nagyon sok turistával találkoztunk. Szerencsére az egész Mártában. Sokszor buzdítottak minket “Hajrá!” kiáltásokkal.  Igaza van Attilának, legszívesebben órákat üldögélne itt az ember. Sebaj, nyáron visszatérünk a családdal.


Ágasvárnál már 35 kilométernél jártunk. A Zemplénre emlékeztető keskeny, sziklás, köves ösvényen haladtunk lefelé, szégyen szemre néhol négykézláb mászva. Itt derült ki, Robi térde megreccsent a turistaházból kijövet. Kapott egy szem Ketodexet. A másikat egri turistatársnőnk kérte el, akivel az első lejtő óta hol megelőztük, hol lehagytuk egymást. Innentől szinte végig velünk jött. Kicsit nehezen hagytuk ott Robit, de mondta hogy jól van, tud jönni, csak a lefelé nehezebben. Ahhoz képest, hogy a táv felét tervezte csak kocogni, nagyon jól tartotta velünk az iramot. Nem siettünk, de nem is tudtunk volna. Nem versenyzünk egymással, az együtt jöttünk együtt megyünk elv alapján haladtunk. Pár perc múlva rátelefonáltam, mondta, hogy telefonon kívül is hallja a hangomat. A Vörös-kőnél (Mátraszentlászló) utolért bennünket. Mi már végeztünk a frissítéssel, tovább haladtunk. Itt már kicsit alábbhagyott a hangulat, kezdtük érezni a mögöttünk álló 40 kilométert. Egri “ismerősünket” nem sikerült lehagyni, Mátraalmásra együtt érkeztünk be. Pecsét, 2 szem keksz, irány tovább. Szomorúan konstatáltam, hogy a 10 órán belüli teljesítés sem lesz meg. Attila biztatott, hogy húzzak bele, de tudtam, mi vár ránk. A nyáron küzdöttünk itt Mariannával a tavaszi havazás által tönkretett cserjésben.  Természetesen az embernek ilyenkor van igaza, eltévedtünk. Kb 10 percig vergődtünk a kidőlt cserjék közt, az utat keresve. Fogalmam sem volt, hol és mikor térhettünk le. Ekkor vett rajtam erőt először és utoljára a fáradtság és elkeseredettség gonosz kis démona. De hamar a földhöz vágtam, ott maradt a kidőlt cserjék között. Remélem, másra nem ragad rá. Kitaláltunk a jelzett útra, irány fölfelé.


Nemsokára kereszteztük a nyári túránk útvonalát. Jól jött volna egy kevés az akkori majd 30 fokból, vagy legalább egy marék vad málna, amit oly lelkesen lakmároztunk. Helyette sár, és iszap fogadott. Atilla már előre jelezte, hogy kis forrás lesz a hegy tetején. De már nem volt sok hátra. Martalóc-kútnál segítettünk lyukasztani a női 2. helyezettnek (ezt később tudtuk meg). két kilométeren belül voltunk. Innen ismét vígan lendült az a sarok. Szinte sprinteltünk a célt jelentő büféig. megkaptuk a kiérdemelt kitűzőt és csokit, amelyet a TV reklámból is ismert manufaktúra készített. Épp hogy kikértük a gulyást a büfében, mikor Robi is beért, alig 10 perccel utánunk. Én mindig is tudtam, hogy nincsenek véletlenek, és ezt nem csak a hitem mondatja velem. Ott nőttem fel a Mátra aljában. A temető felé vezető úton egyszerre látszik Galyatető és Kékes csúcsa. A hegy most visszahív. A vasárnapot szüleimnél töltöttem, így gulyás után Robit Attilára bíztam, és elbúcsúztunk egymástól. De tudjuk, hogy nemsokára ugyanitt találkozunk.....

István
Kapcsolódó fórum
Kapcsolódó linkek