Lógok még a TranszBihar beszámolójával, csak vártam vele. Vártam, hátha a fiatalság megírja a Kassa Maratonról a beszámolót, de nem nagyon készül, pedig élményekben, tapasztalatokban elég bőséges volt a hétvége mindenki számára.

Idén is 3 napig kóboroltunk Bereczki Tibi vezetésével az ő Erdélyében. Illetve volt 0. nap is,mivel már előtte ott sátraztunk az első nap starthelyén, Székelyjón. Hangulat most is családias volt a kis létszám miatt (hiába kevés az elvetemült ember), Tibiék a kis családdal, békéscsabai különítmény két családdal,de csak két emberke tekert, és mi Eszterrel.

Este sátorverés, akklimatizálódás J , borozgatás, dumcsizás.. Tibi még az Ironbike-n azt mondta majd a TranszBiharon kipihenjük magunkat. Ennek dacára az ébresztőt helyi idő szerint 6-ra tűzte ki, na, ez kapásból 5 nekünk. Nem szeretek korán kelni, inkább éjszakai bagoly vagyok. Nem is véletlen, hogy Tibiék sátra vagy 20 m-re volt a miénktől, ő gondolom aludni is akart.

Reggel csak sikerült valahogy kimászni a sátorból, elkészülni és a fényképezők kereszttüzében öten neki is vágtunk az aznapi etapnak. Távban nem ígért sok kilométert, annál inkább nagy hegyeket, és a velejáró mászásokat. Erre a napra a fő attrakcióként a Vigyázó megmászása lett kijelölve. Szépen el is indultunk,óvatosan faltuk a kilométereket,emelkedett a szint, tekertünk, toltuk, tekertünk..akklimatizálódtunk J . Délre sikerült is feltekerni, bár az óra még alig mutatta a táv végét.

Szegény Eszter amikor meglátta a Vigyázóról hol megyünk le a azt hitte csak hülyéskedünk, de addigra már Tibi a „nyúlcsapást” kereste, ami a levezető út. Letoltuk, legurultunk, idén senki sem piruettezett. Innen egy hosssszúúúú lejtő következett. Lent már várt minket az autós különítmény,kit aggódva, kit ebéddel, kit meg kényszerfuvarral. Eszternek ugyanis a bicó hátsó agya megadta magát, mondhatni a „legjobbkor”, így nem kellett a fél hegyen áttolnia, bár így sajnos neki befejeződött a tekerés. Szusszantunk, ettünk, majd következett egy gyilkos mászás, még jó, hogy sok volt a málna, így volt kifogás miért megállni a tolás közben. Megmásztuk a Látó köveket, majd egy dombot, majd az utolsót, meg még egy utolsót, meg még.. és végre sikerült Pádisra, azaz pontosabban Varasóra elérnünk ahol már állt a sátortábor. Ebben a napban főleg a szint volt gyilkos, az 57 km-re 2250 m éter jutott. Vacsi, fürdés a patakban, közben befutott Eve és Andris is.

Másnap, így pótolva az elvesztett hölgyünket, Eve, Andris, és még 3 csabai postás erősítette a mezőnyt, már amikor a postásaink megvoltak. Úgy látszik megszokták a bolyongásokat az utcák között, mert hol megvoltak, hol külön utakon jártak,így még az elején letisztáztuk, hogy mivel ők is ismerik, a terepet mindenki megy a saját vérmérséklete szerint. Alig mentünk pár km-t, amikor az egyik srácnak eltört az ülést tartó imbuszcsavar.. no, gondoltuk ő máris fordulhat vissza, de nem! Kollegája feltúrta hátizsákját és kiderült, hogy kisebb szervizkamiont cipel magával és még csavar is lett. Erre a napra ”csak” a Nagy Bihar (1849m) megmászása volt a cél, meg vagy 100 km J. Előző nap sikerült ismét leégnem, próbáltam a nyomokat összemosni, nadrágszára feljebb húzva, félpucéron felfele a hegynek.. Fent már a hűsítő felhők vártak minket, szerencsére az eső elmaradt. Tavaly itt „tesztelték” a cseh újságírók a Mercedes terepjáróinak a teljes palettáját, az idén is ;) ,bár túlságosan nem zúztak velük. Leérve a … településre (nem jut eszembe, majd jövőre megnézem jobban), kis sörözés,eszem-iszom és mászás vissza Varasóra. No a végére hagyni egy majd ezres mászást a 90. km környékére.. Tibi tudja, hogy kell megtörni az embereket J. De volt, aki még bírta, Andris csak úgy húzta Evét felfele J. Este lett mire beértünk, szépen világított a hold.

Harmadnap reggel lódobogásra ébredtem, teljesen mintha egy lovascsata közepén lennénk, és most vágtat át a sereg, még a föld is morajlott. Kikukkantva a sátorból a konstatáltam, hogy nem támadtak meg minket, csak a „vadlovak” érkeztek meg reggelizni a mezőre vagy 50-en. Felkeltünk és mi is hozzáláttunk a reggelinknek, én meg a ló etetésnek. Olyan jól sikerült,vagy annyira ízlett az alma a kiszemelt pacinak, hogy jött utánam, mint egy kiskutya. Miután mindent összeszaglászott és kezdett elszemtelenedni Tibi 2 fedővel cintányérost játszva, hajtotta odébb. Ezt még egy párszor el kellett játszani más lovakkal is, mivel ott szerettek volna mindenáron lemenni a patakhoz ahol mi ültünk,ettünk. Ez a nap igazi élménykerózás volt, semmi nagy szint, kibírhatatlan emelkedők, legalábbis szerintem. A Szegeleti csúcsot másztuk meg, és rakta rá ki-ki a maga kövét némi áfonyázás közben. Innen guriga Biharfüredre, majd tovább a bulzi kempingbe. Andriséknak köszönhetően itt várt ránk egy óriási hideg finom dinnye, amit legyűrtünk,előbányásztam az itt hagyott Ladát, bepakoltunk, könnyes búcsú és irány haza.

Másnap meló, kicsit furcsa volt, hogy sehol sincsenek hegyek, csak a nagy síkság, valahol igaza volt Tibinek, hogy pár napig nem találom majd a helyemet.,bár a cég vigyáz erre, hogy magamra leljek J.

Jövőre? Ha Isten is úgy akarja…

Soma