Dragan-kör és Medveles teljesítménytúra


1. nap - Dragan-kör

Július első hétvégéje ismét a mozgásról szólt. Ezúttal is Erdélybe, azon belül is a Vlegyásza-hegységbe látogattunk el. Úticélunk a népszerű üdülőhely, Biharfüred volt. Hajnali háromnegyed hétkor startoltunk Debrecenből az ártándi határátkelőhely felé. Gond nélkül átléptük az országhatárt és folytattuk az utat Nagyvárad felé, majd innen a Déva felé tartó országos főúton. Ez az út ép felújítás/bontás alatt áll. 30-40 km keresztül lámpák irányítják a forgalmat, mivel csak egy sáv járható. Kicsit fura volt, hogy a pénteki munkanap ellenére a 2 óra során 2 vagy talán 3 embert láttunk összesen dolgozni.

Biharfüredre egy 14-15 km hosszú szerpentin vezet fel. Már odafele úton a hazautat terveztük, hogy itt bizony le kell majd gurulni. 10 óra magasságában érkezünk szállásunkhoz a Gaudeamus menedékházhoz. Öltözés, csapatképkészítés majd a kerók összerakása után indulhattunk is az aznapi túrára. Igen, a másnapi 20 km-es teljesítménytúra előtt mi még biciklizni mentünk, nem is keveset.

Az út rögtön egy aszfaltos száguldással kezdődött, a nap csúcssebességét itt regisztárltam, majd szinte berobbantunk Biharfüredre. Az első megálló a Csoda-forrás, melynek a vizéből aki iszik arra örök szépség vár. Nekem legalábbis ezt mondták :) Gyorsan meg is töltöttem a kulacsot és a biztonság kedvéért a táskában található ivószatyrot is. Innen felfelé vezetett az utunk egészen a Mező-havasig. Iszonyat köves emelkedőkön haladtunk, de ami még meglepőbb forgalom is volt ezeken az utakon. Hol egy ARO, hol egy Dacia zúgott el mellettünk. Az első nagyobb pihenőt a Mező-havas csúcsán ejtettük meg. Részemről ment a bámészkodás, életemben nem voltam még a tengerszint felett 1600 méterrel. Elkészültek a panorámaképek, feltöltöttük a bendőnket és elindultunk lefelé. Soma előrement és videóra vette, ahogy Eszterrel legurultunk a hegyoldalon. Innen folytattuk az utunkat a Dragan-víztározó felé. A lejtők ismét kövesek voltak, nem is nagyon lehetett/mertem száguldozni. Néhol kidőlt fák is akadályoztak bennünket, majd jött az első patakátkelés. Sajnos keróval nem lehetett átzúgni rajta, így marad a séta. Cipő le, zokni a cipőbe, majd egy hajítás a túlpartra és indulhat is a mezítlábas patakátkelés. A patak vize jéghideg, így egy darabig sütkéreztünk a túlparti sziklákon. Innen végig a patakmederben haladunk majd egy újabb átkelés és egy utolsó emelkedő után következhetett a száguldozás. Még a száguldozás előtt megálltunk a Cserepes forrásnál, ahol a földből tör elő a víz. Itt is pihentünk egy kicsit. Végig egy patak mellett haladtunk, melyre épp kisebb erőműveket építettek, így találkoztunk hadonászó markológépekkel és több tonnás teherautókkal is az út során. Maga az útminőség hihetetlen. Dózerút létére mintha aszfalton haladnánk, néhol van egy-egy kisebb pocsolya, de azt simán ki lehetett kerülni. Itt találkoztam először kóbor kutyával, de szépen megkértem, hogy hagyjon békén és ő meg is tette nekem ezt a szívességet. Az út végig a víztározó partján haladt, csodás kilátás nyílt a tóra, melynek hatalmas méreteitől nyitva marad az ember szája. Egy kanyarban megállva még kavicsot is dobunk a tározóba, csupán az élvezet kedvéért. Egy ponton megálltunk és kimásztunk egy hatalmas beton építményre. Elnök úr elmondása alapján a túlparton is van egy ugyanilyen építmény. A gát építésekor kábelek kötötték össze a két "falat" és ezen keresztül emelték helyére a gát elemeit. Innen folytatjuk utunkat és elérjük a gátat, ahol megint csak lenyűgöztek a méretek. A hazérkezés után olvastam, hogy a gát tetejének hossza 424 méter, magassága pedig 120 méter, a víztározó pedig teljes töltöttség esetén 292 hektár kiterjedésű. Itt is ettünk, a kiskutyának is adtunk egy kicsit a szendvicsből, majd folytattuk utunkat. Hamarason ismét megálltunk fotózkodni, először a legelésző lovakat, majd a Dragan-víztározót, csak most épp a magasból. Innen hullámvasutazás indult, miközben átléptük a megyehatárt is és ismét Bihar megyében tekertünk. Egy felfelé alkalmával leghátul haladva hatalmas morgásra kaptam fel a fejem és láttam, hogy Eszter már le is szállt a bicikliről. De nem kutyák állták utunkat, hanem disznók. Elég volt lezavarni őket az útről, de még utána is fenyegetően néztek ránk. Újabb rázós és köves lefelé után következett az útkeresési játék. Végig az Iron Bike útvonalának egy részét követtük, de itt nem találtuk a jelzéseket. Rövid tanakodás után a mezőn átvágva lefelé indultunk el, ahol tekerhetetlen rész várt ránk a kivágott fák miatt. Bringa a nyakba és lehetett lefelé araszolni a hegyoldalban. Az ezt követő száguldozás után értünk egy aszfaltozott útra ami a Lesi-víztározó felé vezet. Innen még körülbelül 25 km-ünk volt hátra, végig felfelé haladva és ekkor már kezdett sötétedni a Jád-völgyében. A Lesi-víztározó körülbelül fele akkora mint a Dragan ("csak 148 hektár"), de méretei így is lenyűgözőek. A gát teljesen más formájú és mint megtudtam, nem is tudják teljesen kihasználni az adottságait, ugyanis az átadás után pár évvel megrepedt és azóta sem sikerült kijavítani. Jó tempóban haladtunk a tó partján majd beértünk egy üdülőfaluba ahol megálltunk a helyi non-stopban feltölteni a készleteinket. Innen már csak 14 km volt hátra a szállásig. Az út, amelyen haladtunk, nyomokban aszfaltot is tartalmazott, így oda kellett figyelni milyen nyomvonalat választottunk. Rengeteg vízátfolyás volt az úton, mire sikerült megszáradni, az ember rögtön belecsobbant a következőbe. Útközben kicsit elléptem Esztertől és Somától, így volt időm lemászni egy vízesésig is. Ekkor már elég sötét volt, így bekapcsoltam a villogót, legalább láthatták a vadak, hogy merre mozgom. Egy információs tábla szerint a környéken medvével is farkassal is össze lehet futni. Mire Biharfüredre értünk teljesen besötétedett és már csak a Hold világított nekünk, már ahol látszott a fáktól. Még innen következett az aszfaltos emelkedő, ahol reggel nagy boldogan legurultunk. Minden száguldozásnak megvan a böjtje! :D A szállásra helyi idő szerint háromnegyed 11-kor érkeztünk meg. A kilóméter óra ekkor 84 km-t mutatott. A szervezők meleg vacsorával vártak bennünket és megkaptuk szobánk kulcsátis. Gyorsan megvacsoráztunk, majd zuhanyzás és jöhetett a jól megérdemelt alvás.


2. nap - Medveles teljesítménytúra

Az ébresztő reggel 7 órakor egy repülő telefon személyében érkezett. Köszönöm, imádtam! Reggelire tükörtojás, amit sonkára cseréltem elnök úrral. Reggeli után még összedobtunk pár szendvicset és 10 óra 10 perckor Verával kiegészülve négyen vágtunk neki a 20 km-es túrának. Rögtön a menedékházzal szemben induló meredek emelkedőt céloztuk meg és követtük a S+ jelzést. Egy adótornyot követően balra fordultunk az erdőben, ahol meredeken ereszkedtünk lefelé. Itt hangott el az első "Miért nem hoztunk bringát is?" kérdés. Újabb ereszkedés után a biharfüredi sípályán találtuk magunkat, majd innen utunk újra a Csoda-forráshoz vezetett. Hogy szépségünk örök legyen, ma is feltöltöttük kulacsainkat. A pihenő után egy meredek, köves emelkedőn haladtunk tovább, ami már az első izzadságcseppeket is előcsalogatta. Egy fenyvesen át érkeztünk egy újabb hatalmas mezőre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tájra. Balról kerültük meg az 1411 m magas Kis-havast, amit Soma többszöri unszolására sem volt kedvem megmászni.Az utunk a Ló-havasra vezetett, ahol elértük az első ellenőrzőpontot. Közben utolértek minekt az első futók, akik a 100 km-es távon indultak. Az ellenörzőponton megkaptuk a pecsétet, finom csokit és szörpöt, majd némi pihenés és szendvics elfogyasztása után lefelé indultunk. Itt az egykori nagyfeszültségű vezeték oszlopait követtük és így jutottunk le a Jád völgyébe. 1400 méteres magasságból egészen 900 méterig ereszkedtünk. Egy kisebb víztározónál az előző napi útvonalon találtuk magunkat, csak épp az ellenkező irányba haladtunk tovább. Útközben érintettük a Menyasszonyfátyol vízesést, amit Somával meg is másztunk. Pár km után elértük a második és egyben utolsó ellenörzőpontot is. Igazi lakomával vártak bennünket ezen a ponton. Zsíroskenyér, házi lekváros kenyér, lehetett válogatni na és jóllakni is. :) Teli hassal indultunk tovább a kék kör jelzésen, ami az első pár méteren négykézláb volt teljesíthető. A csordogáló víz mellett, gyökerekbe kapaszkodva haladtunk a hegy oldalában, majd kis idő múlva elértük a Szerenád-vízezést. Igaz nem az útvonal része, de kár lett volna kihagyni így lemásztunk (aztán majd vissza) és készítettünk pár képet. Egy újabb patakátkelést követően (amit sikerült száraz lábbal megúszni), az Illés-rétre értünk, ahol még megkóstoltuk az érő áfonyát is. Itt végig a tűző napon haladtunk, az energiánk is kezdett fogyni és még várt ránk néhány emelkedő. Az aszfaltos útra kiérve már szinte a célegyenesben érezhettük magunkat. Az utolsó emelkedő aljában még egy 9%-os tábla hívta fel figyelmünket a ránk váró megmérettetésre, de a cél közelségének és a ránk váró finom ebéd tudatában ezt már könnyen letudtuk. 6 és fél óra elteltével visszaérkeztünk a menedékházhoz, ahol megkaptuk az utolsó pecsétet is. A jól megérdemelt töltött káposzta elfogyasztása után leheveredtünk a fűbe és fáradalmainkat kipihenve aludtunk egy jót. Ébredés után Vera közvetítésével megkaptuk az érmet, a kitűzőt és a teljesítésért járó oklevelet is. Ezután megint enni "kellett", jött ugyanis a vacsora. Mondanom se kell minden elfogyott. Egy darabig még beszélgettünk, majd miután mindenki egyre nagyobbakat pislogott, úgy döntöttünk ideje aludni.


3. nap - Egy rövid nap

Az éjszaka nem telt olyan kellemesen, egy kisebb gyomorrontás bekavart és felkavart. Másnap nyúzott képpel ébredtem és már a reggeli sem esett jól. Azaz csak teát próbáltam inni. Összepakolás és a Ládába lepakolás után újabb túrára indultunk. Ha már a Ládát emlegetem, egy pár szót róla. Imádok vele menni, főleg mikor az emberek szájtátva fordulnak utánunk meglátva a 3 szuper bringát a tetején. Már ezért az élményért érdemes vele menni. Ezen a napon rögtön mászással kezdtünk, de én 4 km megtétele után feladtam és visszagurultam. Átöltöztem, a kerót felpakoltam a kocsi tetejére, majd egy plédet elővéve hatalmasat aludtam a fa árnyékában. Égdörgésre ébredtem és a hegyek fölött sötét felhők gyülekeztek. A kocsiba beülve vártam meg Esztert és Somát. Hamarosan meg is érkeztek, majd miután Soma is átöltözött útnak indultunk hazafelé. Eszter beváltotta az ígéretét és legurult a szerpentinen. 3-4 perc autózás után értük csak utol. Míg én videóztam Soma az ablakot letekerve kiabált, hogy előzze meg az út közepén vánszorgó Daciát. A hegy lábánál ismét megálltunk, felpakoltuk Eszter bicóját is a kocsira, majd ettünk egy kicsit és nyakunkba vettük az országutat. A lámpás szakaszoknáls sokkal többen és sokkal több pofátlan autós várakozott. Simán megelőzték a sort és beálltak legelőre. A hazaút második részére nem nagyon emlékszem, mert sikerült elaludni. Néha felébredtem, mikor lefejeltem a C oszlopot, de ettől eltekintve nyugodtan telt az út a határig. A határon még felnyittatták a csomagtartót. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mit láthattak benne a sok holmitól. :) A következő megálló már Hajdúbagos volt, ahol Soma bezsebelhette a jól megérdemelt (és az általa jó előre megrendelt) Rákóczi-túróst, amiért hazahozott. A búcsúzás után még gyorsan lemostam a biciklit, majd egy kiadós fürdés után kellemesen elfáradva tértem nyugovóra, azzal a tudattal, hogy jövőre megint ott leszek.

Robi