X. Kitörés 60 emléktúra - 60 km cuppogás a sárban

Mindössze két héttel a felkészülésnek szánt 25 km-es Téli Mátra után újabb teljesítménytúrára vállalkoztam. Ezúttal Soma is elkísért a hosszú útra, vagyis ő találta ki, hogy menjünk.
Szombaton délben vonattal indultunk Budapestre egy 8 fős társaság tagjaiként, ahol mi voltunk a "szűz fiúk", a többiek ugyanis már teljesítették legalább egyszer a túrát. Az odaút sztorizgatással telt, nem nagyon ment még ilyen jó hangulatú első osztályú kocsi Budapestre. Megérkezés után még betértünk egy gyors ebédre kedvenc török éttermünkbe. A kiadós étkezés után villamossal jutottunk el a Széll Kálmán/Moszkva térig, ahonnan gyalogosan folytattuk az utunkat a Várba. Már ekkor feltűnt, hogy mindenhol rendőrök álltak kordonok mögött. Egyesek politikai eseménynek gondolták az emléktúrát, így voltak tüntetők és ellentüntetők...

Vissza a túrához. A regisztráció a téren parkoló gépkocsiknál történt, mindenki beállt a távjának és nevének megfelelő sorba. A csomagszállítással volt egy kis gondunk, de nagy nehezen találtunk egy autót amelyik elvitte a cuccunkat a célba. A telefon szerint 16:27-kor hagytuk el a Kapisztrán teret a Bécsi kapun keresztül. Utunk a Városmajor parkon keresztül vezetett, ahol tapasztalt társaink iszonyatos tempóban kezdtek. Kérdeztem is Somát, hogy ez így megy végig? Akkor akár vissza is fordulhatunk. Őt is meglepte a tempó, de megnyugtatott, majd belassulnak a távba a többiek.

Az első komolyabb aszfaltos emelkedő a Diós árok személyében tárult elénk, ahol szét  is szakadt a társaságunk, de az utca tetején még bevártuk egymást. 5 és fél km után a Széchenyi-emlékműnél el is értük az első ellenörzőpontot, ahol csodálatos kilátás nyílt a városra. A túra egyediségét az adja, hogy minden ellenörzőponton különböző nemzetiségű katonák vártak bennünket. Magyar, szovjet, német és amerikai enneörzőpontokon is áthaladtunk. Volt, hogy a davaj, davaj felkiáltással bíztattak bennünket a gyorsabb haladásra, de máshol németül kérték a papírjainkat. 8 km után tértünk be az erdőbe, itt vettem elő a fejlámpát, mely mint később kiderült a nagyobbik akkumulátorral és a "gyengébbik" fokozattal kibírta a túrát. Mindkettőnket meglepett a teljesítménye, 4 akkumulátorral készültünk, arra számítottunk hogy bőven kell majd cserélgetni őket. Kérdezték is tőlünk, hogy honnan van a reflektorom...ha érdekel valakit, eredeti kínai termék.

Ahogy beértünk az erdőbe, a túra során először haladhadtunk lefelé. Itt már csoportokra szakadtunk, mindenki a saját tempójában folytatta az utat. Itt tettük meg a leggyorsabb kilóméterünket a túra során, pontosan 9 perc kellett 1 km-nyi sétához, lefelé. Közben a második pecsét is bekerült az itinerünkbe. Innen egy szűkebb, sáros, egynyomos ösvényen haladtunk tovább, ahol feltorlódott a tömeg és csak nagy nehezen lehetett előzni. Itt Soma fürgébb volt és ellépett tőlem, de egy kis kocogás után utolértem. A János-hegyre és az ellenörző pontra már ködben érkeztünk, így a kilátót nem volt értelme megmászni.

Miután leértünk a János-hegyről, majd kereszteztük a Budakeszi utat egy újabb meredek kaptatóval néztünk farkasszemet. Egy megelőzött páros egyik tagja mondta, hogy "ezt a részt utálom". Elég is volt legyűrni. Itt kisebb meglepetés ért minket, mikor utolértük a  többieket. Mint kiderült, ők nem mászták meg a János-hegyet, hanem kikerülték. Innen együtt haladtunk a negyedik ellenörzőpontig, mely a Nagy-hárs-hegyen, a Kaán Károly kilátó tövében német katonáknak gyűrűjében volt.  

Somával újra fokoztuk a tempót, de a Hűvösvölgyi úton a büfénél újra utolértek a többiek, mert Soma megkívánta a forralt bort. Mint később kiderült utoljára láttuk a többieket. A következő pecsétet az Újlaki-hegyen kaptuk meg, ahova egy nagyon meredek és csúszós mászás után érkeztünk meg. Meg merem kockáztatni, hogy ez volt a legmeredekebb része a túrának, szinte négykézláb mentünk felfelé. A rövidebb, 25km-es túra méltó befejezés volt ez a szakasz. Egy nagyon sáros és agyagos szakasz, na meg egy isten háta mögötti helyen forralt bort áruló szekér után (igen, itt is megálltunk és hogy a fenébe vitték fel oda??) értünk a 6. pecsételő ponthoz, a Virágos-nyeregre. A 25km-es túra itt ért véget, a 35km-es pedig itt kezdődött. Itt kicsit lepihentünk, elmajszoltuk a fasírtos szendvicset, valamint átmelegedtünk a gulyáságyúból mért forró tea segítségével. Ez a szakasz lett a túra leglassabb kilómétere.

Kicsit nehéz volt újra elindulni a pihenő után, de tudtuk, hogy még sok van hátra, haladni kellett. Rögtön a pihenő után a túra következő nehéz szakaszához értünk. Egy keskeny, sáros ösvényen vezetett utunk. Bal kéz felöl hegyoldal, jobbról a szakadék, de legalább nagyszerű kilátással Budapest, Csúcshegy nevű városrészére. Előzni ezen a szakaszon sem nagyon lehetett, bár a tempónk nem is volt olyan nagy, hogy átlépjünk az előttünk haladókon. Az Alsó-Jegenye völgyben, újabb pecsétet kaptunk, ezúttal amerikai katonáktól. Az ellenörzőpont után a Paprikás-patak partján a csillagos ég alatt haladtunk tovább.

Az erdőt és a veszélyes szakaszt elhagyva Solymárra értünk, majd kb 2 perc után a Solymár vége tábla mellett haladtunk el. Majd jött a következő tábla, Budapest. Kicsit mellbevágó volt, hogy 30 km-nyi séta és közel 7 óra után még mindig Budapesten voltunk. Mikor fogunk mi Szomorra érni? Ez a tény annyira sokkolt, hogy a túra során elértem az első holtpontomat. Rááadásul innen egy hosszú, közel 2 órás felfelé következett. Annak ellenére, hogy kértem Somát, hogy lassítsunk, és hagy diktáljam én a tempót sorban előztük meg az embereket. Szerencsére Sanyi emlékeztetett erre, és új erőre kaptam. Elértük Nagykovácsit, ahol végig a falu mellett az erdőben haladtunk, majd betértünk a falu szélén álló Mufflon-itatóba az újabb pecsétért.

Sokakkal ellentétben nem időztünk itt sokáig, mindössze a fogyóban lévő italkészleteket töltöttük fel. Pár száz métert tettünk meg, mikor a túra során először és utoljára rossz irányba fordultunk. Szerecsére összesen 150 métert tettünk meg pluszban. Hamar elhagytuk Nagykovácsit majd egy kisebb gerinctúra következett. Itt ismét leszállt a köd a hegytetőre. Ráadásként a hegy teteje füves volt, sehol egy fa amire a túristajelzést festhették volna. Nem mintha láttuk volna a ködben. Szerencsénkre egy tapasztaltabb csapat GPS-el a kezében megmutatta a helyes irányt, így őket követve újra a ködszint alá kerültünk. Ezen a szakaszon már kicsit fájt a jobb térdem, de csak a lefeléken, felfelé még bírtam haladni. A 40. km környékén értük el a kilencedik pecsételő pontot, ahol Szlovákiából érkező hagyományörző csoport kérte az itinerünket. Az út is nagyjából innen kezdett lefelé vezetni, túl voltunk a nehezén. Vagyis ezt hittük.

Néhány kerítés megmászása, forgóajtókon való áthaladás után kint találtuk magunkat a pusztán. De tényleg szinte a semmi közepén voltunk, balra szántóföld, jobbra szántóföld, mögöttünk az erdő, előttünk szántóföld. A következő ellenörzőpont is itt kapott helyet Malom-földek néven. Minden tiszteletem azoké, akik itt a semmi közepén töltötték az egész éjszakát és várták a túrázókat. Ugyanez az összes ellenörzőponton "szolgálatot teljesítő" személyre igaz. Hosszú idő után újra a "civilizált" területre, Perbálra értünk. Veszélyes helyen, a helyi kocsmában volt az ellenörző pont. A hely tömve volt túrázóval, mindenki megpihent egy kávéra, sörre. Csábító volt a meleg tea, a kényelmes pad és a jó idő, de tudtuk, hogy ha itt megpihenünk még nehezebb lesz továbbmenni. Nem is időztünk itt sokáig, mentünk tovább, hisz már "csak" 12 km volt hátra.

Ahelyett, hogy kényelmesen besétáltunk volna a célba, még bőven volt hátra megpróbáltatás. Meg kellett küzdeni a bokáig érő sárral, a szántóföldeken átvezető "utakkal" na meg a térdfájással. Ezek mellé megmásztunk egy újabb, "mindössze" 352 m magas dombot, mielőtt az utolsó előtti pecsételő helyre, Anyácsapusztára értünk. Soma próbálta egy próbakörre elkérni a Waffen SS tiszteknek öltözött pecsételők motorját, de sajnos gyalog kellett folytatni az utat.

A túra során másodjára, mikor már közel volt a vége, jött az újabb holtpont. Az anyácsapusztai horgásztavat még minden gond nélkül megkerültük, de a túra 57 km-nél egy fal nőtt ki előttünk. A térdem itt már felfelé sem működött, az erőmmel is elkészültem és kicsit éhes is voltam. Utóbbit orvosolva gyorsan megettem egy müzliszeletet, valamint két almás-banános pépet. Utóbbiak nem kellettek volna...
Mindössze 1 km-t kellett mászni felfelé de már teljesen elkészültem az erőmmel. Soma táskájába kapaszkodva próbáltam feljutni, de olyan gyorsan ment még így is, hogy inkább elengedtem és lassan folytattuk az utat. Az utolsó ellenörzőponton, a Kakukk-hegyen maga a Führer várta a megfáradt túrázókat, hogy megkapják az utolsó pecsétjüket, ráadásul jó hírrel is szolgált. A szövetségesek támadás alá vették az egyik szakaszt, mely ezáltal életveszélyessé vált, így rövidebb úton közelíthettük meg a célt. A többiek elmondása alapján, ezen a szakaszon egy "lépcsősor" vezet fél méteres fokokkal. Nem hiányzott volna a térdemnek. A nehéz szakasz helyett megkaptam a hasfájást, leért a pép és dolgozni kezdett. Nem volt elég, hogy alig bírtam haladni, muszáj voltam megállni. Somától itt "érzékeny" búcsút vettem, majd a célban találkozunk.

Nem sokkal ezután érkezett öcsém telefonhívása, aminek hatására a telefonom újraindult, a track-et rögzítő program pedig leállt (szerencsére a program mentett, és nem veszett el a rögzített pálya). Finoman fogalmazva sem voltam boldog. Innen már csigatempóban haladtam a picivel több mint 1 km-re lévő tornacsarnok felé. Szerencse, hogy a telefon nem rögzítette a tempómat, tuti ez lett volna a leglassabb szakasz.

13 óra és 28 percnyi gyaloglás/dagonyázás után reggel 5 óra 55 perckor a kezembe vehettem a teljesítésért járó oklevelet, kitűzőt és felvarrót. Soma már lepakolt egy padra. Ő nem tűnt annyira elgyötörtnek mint én. A célban meleg teával, főtt virslivel és téli fagyival vártak bennünket. A reggeli után megkerestük a csomagunkat és átöltöztünk, majd leheveredtünk a tornaterem sarkába. Sokan már a padlón fekve, hálózsákban aludtak. Szerencsére nem kellett sokat várni és Zoli ott volt értünk, majd elvitt bennünket a Nyugatiba.

Ezen a túrán nincsenek helyezettek, mint a Téli Mátrán. Csak szintidőn belül teljesítők és nem teljesítők. Egyenlőre a honlapon még nem voltak fent az idei adatok. Azoknak akiket érdekel a majdnem teljes track elérhető az Endomondo profilomon, ahonnan le is lehet tölteni (https://www.endomondo.com/users/5813991/workouts/671664303).

Ui.:
Még Budapestre jövet szórakoztunk a többiekkel, hogy nekünk már megvan a helyjegyünk a 9:23-as IC-re. Kaptuk is a magunkét, hogy talán futva megyünk, meg hogy milyen magabiztosak vagyunk, hogy már ennyire tudjuk mivel jövünk haza.
Ha nem reggelizünk meg szép nyugodtan a Mekiben még a 8:23-ast is elértük volna...