Lassan hagyománnyá válik, hogy a tarcali verseny az egyesületünk (Hajdúsági KTE https://www.facebook.com/hajdusagikte/?fref=ts ) szezonnyitó versenye.
Idén csak négyen képviseltettük magunkat, de így is szépen teljesítettünk. Eszter, Soma és Balázs fiam az XC szekciót erősítette. A fiúk szépen teljesítettek, Eszter pedig elhozta kategóriája aranyérmét.
Részemről a futást választottam, abból is az Édeset, amely 14 Km-t jelentett.
Megérkezés után gyors nevezés, bringa összerakás, öltözés, és már mehettünk is a rajthoz. Megint kicsit eltoltam a táplálkozást, oda felé a kocsiban ettem egy szendvicset. Nem kellett volna. A szervezők jó kis pályát jelöltek ki, 7 km fölfelé, 7 km lefelé, úgy hogy a keményebb emelkedők az elején voltak, utána csak lankásan emelkedett. Ez nem is lett volna olyan gyilkos, ha előtte nem mászunk fel a Krisztus szoborhoz. A pulzusmérő pont a rajtnál adta meg magát, lemerült az elem. Utólag Oszi szerint jobban jártam így. Ő figyelte a pulzusát és 180 körül mindig belesétált. De amikor látótávolságon belül volt, én is mindig sétáltam! Egyszer csak feltűnt szemből az élboly, “Hajrá, már csak kétszáz méter!” lelkesítettek.  Több kevesebb sétával sikerült felküzdeni magamat a tokaji TV toronyhoz. Gyors frissítés, megtudtam, hogy 18. vagyok, az 57-ből, aztán irány lefelé. A mögöttem jövő srác egyből meg is előzött, aztán eltűnt a következő kanyarban. Hát, Lefelé sem volt sokkal könnyebb futni.  A nyomvonal kanyargós volt, senkit sem láttam az eddig előttem futókból, ami azt jelentette, hogy 1-2 percen belül jó 5-600 métert vertek rám. Egyedül dübörögtem lefelé, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy utánam kiabálnak. A pálya jól ki volt jelölve, mégis eltévedtem. Erre mondta a feleségem: "Nem is te lettél volna, ha nem tévedsz el!" Azt a 2-3 embert, aki akkor lehagyott, utolértem, sőt meg is előztem. A célban szóltam is a bemondónak, hogy egy fair play díjat megérdemel az a Volvo mezes srác, aki utánam kiabált. Ez úton is köszönöm neki.  A célban bevártuk Bazsit és Esztert, akik az utolsó körüket teljesítették bringával, majd átöltözés és az eredmény hirdetések következtek. A babgulyásra kicsit várnunk kellett, de bőven megérte, az enyémbe jókora csülök darab is jutott. Igazából egy nagyon jól szervezett, nagyon hangulatos és barátságos verseny volt, mely köszönhető a szervezőknek és a résztvevőknek. Jó látni, hogy egy szinte házi bajnokságként indult rendezvény hogy kezdi kinőni magát. Évről évre egyre többen indulnak Tarcalon, de a szervezők mindig felnőnek a feladathoz.
Köszönjük a szervezőknek, jövőre is ott leszünk!